DIÁKOK ÍRTÁK

A csoda

 

 

     A szivárvány. Számomra egy igazi csoda. Nem tudni, hogyan keletkezik, csak van. A nap  és az eső közös munkája, mely boldogságot és vidámságot hoz gyönyörű színeivel.
     Egy őszi reggel történt, amikor felébredve megláttam az ablakon keresztül egy hatalmas szivárványt. Édesanyám egy csésze forró teát hozott nekem, amitől kicsit jobban felébredtem, s nyomban kipattantam az ágyból. Az ablakhoz léptem, hogy közelebbről is megtekintsem a szivárványt. A szemem is megdörzsöltem, hogy tudjam, biztos nem káprázik-e. A látvány csodálatos volt! Csak úgy ragyogott. Hatalmas volt, így csak az egyik végét láthattam, mert a másik vége a szemközti ház mögött ért véget, amit sajnos már nem csodálhattam. Amikor a szivárványt néztem, egy másik világba kerültem, egyre  jobban távolodva a valóságtól.
     Hirtelen ott teremtem. Ott álltam ezen a csodaszép jelenségen. De nem voltam egyedül. Körülöttem tündérek röpködtek, koboldok ugrándozta, dolgoztak is. Aranyat cipeltek a szivárvány két végébe. Elásták. Hogy miért, azt nem tudom. Ezek után a tündéreket követtem. Egyik virágról a másikra szálltak. Nagyon szeretem ezeket az apró lényeket, mert gyönyörűek. Én is szívesen lennék tündér! Miután hagytam ezeket a kis lényeket, hogy tegyék a dolgukat, sétálgattam a szivárványon fel és le. Egyik színről a másikra. A nap is oly gyönyörű volt! Ilyen közelről még sohasem láttam, de most valahogy mégsem vakított. Ahogy a szivárványon lépkedtem, melegséget éreztem a talpam alatt. Szemeimre a színei nyugtatóan hatottak. Mesébe illő látvány volt, amikor a nap sugarai megcsillantak a színeken. Felülete tükörsima volt. Szerettem volna, ha ez a pillanat örökké tart. Aztán a semmiből  egyszer csak édes, kicsi manók jelenetek meg. Elállt a szavam. Narancssárga hajuk és zöld testük volt. Úgy tízen lehettek, és mind odagyűltek körém. Énekeltek, játszadoztak, nevetgéltek. Úgy éreztem magam, mintha ?Tündérországban? lennék. A tündérek is odajöttek hozzám, a koboldok is abbahagyták a munkát, én pedig ültem, és hallgattam a manók énekét. Mintha egy mese született volna éppen, a virágok is megelevenedtek, és bekapcsolódtak az énekbe. De nem a virágok voltak az egyedüliek, akik életre keltek. Úgy éreztem, mintha a színek is ?felébredtek? volna. Csillámok hullottak az égből. A levegőbe emelkedtem, szárnyaltam, közben rajtam egy meseszép ruha jelent meg. Leírhatatlan érzés volt. Amikor újra lábra álltam, eszembe jutott valami. Távolról figyelve a szivárványt, mindig is ki szerettem volna próbálni, hogy milyen lehet csúszdázni rajta. Amire eddig mindig csak vágyakoztam, most megtehettem. Ez egy emlékezetes élmény volt a számomra.
Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy a színek halványodnak, a tündérek, koboldok és a manók el-eltünedeznek. Nem akartam eljönni onnan, de nem volt más választásom.
     Aztán vége lett?. A szivárvány eltűnt, én pedig visszatértem a valóságba. Ez a csoda nem tartott tovább öt percnél, de mégis sokkal többnek tűnt. Lehet, hogy egyesek ezt az egészet gyermeteg butaságnak tartják, de én  ha szivárványt látok,  képzeletben mindig elrepülök a mesebeli lényekhez, és boldog vagyok!
    

Magyar Tünde
8. osztály

 

 

 

 

Az első hó

 

 

     Amikor az ősz véget ér, egy olyan évszak váltja fel, amely már sokkal vidámabb, és sokkal szebb. Ilyenkor megkezdődnek az  ünnepi készülődések és mindenki izgatottan várja a karácsonyt. Ez az  évszak a meghitt családi együttlétek időszaka. És amikor megkezdődnek az ünnepek, megérkeznek ?kis barátaink? is,  a hópelyhek.
     Sokaknak csak bosszúságot okoznak, és vannak a Földön olyan tájak, ahol még nem is hallottak róluk. A legjobban a kis, fiatal gyerekek várják őket. Számomra a hópelyhek apró barátok, akikkel akármikor szívesen eljátszadozom. Akkor, amikor a TV-ben először meghallom  érkezésük hírét, nagyon megörülök. Az időjárás jelentésben általában egy adott  napra jósolják a havat. Én akkor mindig ?készültségben? vagyok, és  várom a barátaim. És leesik az első hó. Ilyenkor a szívemben hatalmas az öröm, valami leírhatatlan gyönyör érzése fog el minden egyes alkalommal. Bár kint hideg van, én mégis melegséget érzek, amikor ezek a pici, megfagyott esőcseppek hópehely formájában a földre hullanak, és világuralomra törnek. Azért mondom, hogy világuralomra, mert amikor összekapaszkodnak, mindent elárasztanak, és ha kell, akár pusztítani is képesek. Vannak olyan helyek, ahol már át is vették a hatalmat. Például az Alpokban. De térjünk vissza a hóesés egyszerű változatához. Miután az  ég ?kihavazta? magát, a hó egy új stádiumba lép. Először jól érzik magukat, és napokig trónolnak a megszerzett területen. De sajnos nem élvezhetjük sokáig a társaságukat, mert megkezdődik az olvadás. Ahogy melegszik az idő úgy olvadnak el. De a tél hosszú, és nemsokára megérkeznek új játszótársak.
     Hiába, de az már nem ugyanaz! Ők már nem azok a kis barátok, akik először nyitották meg a telet. A tél után jön a tavasz, a nyár és az ősz, mire megint élvezhetjük  jelenlétüket. Jövőre találkozunk!

Róth Gergely
8. o.

 

 

 

 

Fehér ?tündérek?

 

 

     Közeledik a tél, a Mikulás, a Karácsony, és mindezek mellett ? számomra ? elengedhetetlen a hóesés. El sem tudnám képzelni a téli ünnepkört  csillogó, fehér hópelyhek nélkül.
     Igen, a hópelyhek! Akár az égi madarak tollai, hullanak lefelé, és egyszer csak megérkeznek a fűszálakra, majd ott kigyöngyöződnek. És ez a természet adta csoda ismétlődik ezerszer, meg ezerszer. Mégis, ahányszor csak megtörténik, gyönyörködéssel tölti el az embereket. Maga a hópehely kicsiny, de annál inkább szabályosabb, szimmetrikusabb kincs. Álmomban sokszor elevenednek meg, mint parányi tündérkék. Egy égi csigalépcsőn táncolva lépkednek lefelé csöppnyi gyémántcipőcskéjükben,  s amikor megérkeznek, megpihennek. Így gyűlnek össze, és alkotnak hófehér takarót, amely betakarja az alvó természetet, mint anyuka az édesen szunyókáló gyermekét. Ez mind olyan csodálatos, mesteri, mint egy mesebeli világ.
Él bennem egy kép a karácsonyról, egy ideál. Szenteste van, a karácsonyfa körül összegyűlt a család, és együtt énekelnek a kis Jézusról, az ajándékokról, a szeretetről. És kibontják az  ajándékokat. Mindenkinek valami kedveskedés, amire egész évben várt. A legkisebb gyerek felfigyel a  ?csodára?: esik a hó! Hirtelen mindenki odaszalad az ablakhoz, és nézi a táncoló tündéreket, amint énekelnek, balettoznak a karácsony tiszteletére. A gyerkőcöknek eszükbe jut a nyár, a napsütés, a fagylalt. De nem szomorkodnak, mert tudják, hogy jövőre is előjön a napocska. Most pedig ?élvezik? a hideget, a hógolyózást, a hóemberépítést, a szánkózást, a szaloncukrot, a karácsonyi süteményeket.
     A  téli ünnepeket szépíti, tökéletesebbé teszi a  hóesés, a gyönyörű fehérség. Nekem a tél nem is lenne tél hópelyhek nélkül.

Hevesi Barbara
8. o.